Talán rájöttél már, hogy naplóm bejegyzései -természetesen- nem öncélúak. Helyesebben igen is, meg nem is. Mindamellett, hogy a saját érzéseimet vetem "képernyőre" igazából Neked szólnak. Neked, aki -ha megfelelő érdeklődéssel olvasod- és a fogalmazásomból eredő kisebb-nagyobb pontatlanságaim ellenére ki tudod hámozni mit is érzek, mit is szeretnék Neked átadni akkor talán megtalálod Te is a harmóniát magadban. Előre bocsátva azt, hogy nem az észt kívánom osztani és nem is botcsinálta bölcselkedőként írok Neked. Olvashatsz itt elég sokféle érzelmi állapot szülte hosszabb-rövidebb írást. A "lent és fent", ahogy azt írtam a bemutatkozó pár sorban.
Ezek az igazán vegyes halmazállapotú bejegyzések mégis egy harmonikus és boldog asszony írásai, akármennyire is tűnnek csapongónak. Azért írom le ezt Neked, hogy tudd mennyire nem tagadom meg önmagam, mennyire őszintén vállalom a "csapongásaimat". Nem szégyellem, hiszen ez természetes és egészséges. Nem lehet definíciók szerint élni az életünket. Nem mindenki alkalmas az érzelmeit lecsendesíteni. Természetesen a viselkedési-, és erkölcsi normák betartsa mellett kell élni az életünket, de nem "láncra verve". Szeretünk, haragszunk, örülünk, sírunk, nevetünk...és ez nem szégyen. Miért is írom ezt most le? Azért mert nem attól leszünk harmonikusak, ha elnyomjuk ezeket az érzelmi állapotokat, hanem attól, hogy megtanulunk velük bánni. Élvezettel megélni magunkban azt a sokszínűséget, amit ha engedünk szárnyalni és utat tör magának és igenis kiadjuk magunkból az maga a boldogság. Hagynunk kell kibontakoztatni karakterünket.
Vállalni önmagunkat, mert értékesek és különlegesek vagyunk.
Tehát ezzel a vargabetűvel oda akartam kilyukadni megint, hogy szeretned kell önmagad, szeretned kell magadban ezt a sokszínűséget. Talán ez tesz vonzóvá, érdekessé minket...
Fontos számodra, hogy minél többen szeressenek, elismerjenek? Nos ez érdekes kérdés. Szerintem csak addig, érzed ezt, amíg meg nem találod azt az "egyet", akinek a szeretete és elismerése már kielégít, biztonságot ad neked, megbízol benne. Látod, nem kell ahhoz megtagadni önmagad, hogy jobb legyél. Szeretni kell magunkat és mindjárt könnyebb szeretni az embereket, mindjárt könnyebb elfogadni, mindjárt könnyebb megbocsátani. Megbocsátani magunknak is, hiszen hibázunk néha. Ezek elég elcsépelten hangozhatnak, pedig hidd el ennyi az egész. Amennyiben jól akarod csinálni, nem kell mást tenned, mint szeretni és megbocsátani. Így kerek a világ
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkit szeretni kell! Dehogy. Akik a kiválasztottak valamiért,akik valamiért közelebb állnak hozzánk, akikkel egy hullámhosszon vagyunk...nem is tudom...ez úgyis jön magától, ösztönösen.
Nos, azért kezdtem a mai bejegyzésembe, mert talán a sok csetlés-botlás után tettél végre egy szép egészséges lépést előre. Ez aztán a hatalmas öröm...és látod ez nálam az a bizonyos "fent".
Rendhagyó napló ez az enyém. Rájöhettél már a céljára. Egyfajta kísérlet arra, hogy át tudjam adni Neked a megtapasztalásaimat. Kezemet nyújtom Neked, hogy könnyebb legyen átvergődni - feltéve, ha elfogadod -.
Jól akarod csinálni? Itt azért megállnék egy pillanatra. Van olyan is az életben, hogy hiába csinálod jól, a környezeted ront el valamit, a társad, a szerelmed, a gyereked, a kollégád, a barátod...nincs biztosíték. Ez nem a frankó még. Attól, hogy jól akarod csinálni, és tegyük fel jól is csinálod az még nem jelenti azt, hogy megóv bármitől is. Nincs garancia. Nincs bizony. Esély van, garancia nincs. Meg kell próbálni, és elég erősnek kell lenni ahhoz hogy elviseld a másik esetleges hibáját is, és meg kell tudni bocsátani neki is, akárcsak magadnak adott esetben. Igen, rizikó az van, de megéri...
Tudom milyen nehéz ez. Átéltem. Sokszor.
Szerelemben kétszer. Meg tudtam bocsátani kétszer is. Harcolni is tudtam, keményen kitartóan. A házasságom kapcsán sajnos már régen feladtam a harcot, beláttam a hibáimat is, és megtettem minden tőlem telhetőt. Nincs semmiféle harag bennem, nincs megbántottság sem, nem okolom magam semmiért és csalódni sem csalódtam, hiszen a feltétel nélküli szeretet ezt kizárja....(hitem szerint, ha mindketten így gondolkodnak egy kapcsolatban, talán örökké tartani fog)
...hát, remélem találtál valami olyasmit ami segít. Nekem mindenképp jó, hogy leírhattam. Bár várom végre a válaszreakciót, igen a "választ" egy írás vagy egy napló formájában...hmm nem is vagyok nagyképű mi? Szeretek írni, mert örömet jelent nekem és remélem másoknak is, de boldog lennék, ha végre Te is belecsapnál a lecsóba :) Jó ideje láthatatlan eminenciásként támogatlak, és ez elég izgalmas és szokatlan helyzet...
Te pedig, akinek nincs már-, vagy nem is voltak ilyen jellegű gondjai, talán azért örülsz e pár sor olvasása közben, hogy megúsztad, és nem kell holmi lelkizésekkel foglalkoznod.
Nos, megint túl vagyok néhány olvasmányon, és túl vagyok az olvasmányok alapos elemezgetésén is. Kigyomláltam ezekből is azokat a gondolatokat, amik nem igazán nekem szólnak, és magamévá tettem néhány olyan tanulságot, amik az enyémek. Ilyenkor kicsit "benn vagyok" magamban és csendesebb leszek...nem vagyok szomorú, csak csendesebb. Az ilyen csendekből építkezem. Egyre átgondoltabban és rutinosabban tudok úrrá lenni a napi gondokkal szemben, és egyre flottabbul kezelem a bennem zajló érzelmi tűzijátékot. Felhajtóerőként működtetem a szerelmet, a fájdalmat, örömöt, a küzdelmet....valamiféle átalakítás zajlik le bennem. Átalakulnak az érzelmeim. Nem kín ma már, hanem öröm hogy megélhetem, és olyan erővel tör ki belőlem a boldogság, amikor valakivel ezt meg tudom beszélni. Meg tudom osztani. El tudom magyarázni, hogy van kiút a megrekedtség állapotából és ha elég kitartóak vagyunk, minden érzelmünket -lehet az jó, vagy akár rossz hatással ránk- felhasználhatjuk személyiségünk gazdagítására. Remélem érted, hogy mit is akarok kifejezni... Pontosan mérni tudom, az elmúlt néhány hónap elteltével, ennek a folyamatnak az áldásos hatását.
Utolsó kommentek