Néha rám fér egy kis lelkesítés...például ma:(
Elfogadás, amikor egy helyzetről tudom, hogy nem tudom jelenleg megváltoztatni, az adott pillanatban nincs más lehetőségem, ezért el kell fogadnom. "Ha tevékenységedet képtelen vagy élvezni, s elfogadást sem tudsz belevinni, akkor állj le! Különben nem vállalsz felelősséget ...tudati állapotodért, ...s nem vállalsz felelősséget az életért.„
Élvezet az, amikor "a megadással együtt járó békesség az életteliség érzésévé válik, amikor ténylegesen élvezed is azt, amit teszel." Ez lép a puszta akarás helyébe. Ha aszerint teszem a dolgom, hogy csak a jelen pillanat számít, akkor drámaian megnő az a képességem, hogy mindig élvezzem azt, amit épp teszek, vagy amilyen helyzetben vagyok.
Lelkesedés pedig az, amikor felismerem a végső célt, támad egy vízió, egy olyan tevékenységgel kapcsolatban, amelyet el kell végeznem, és innentől lép életbe az intenzív élvezet. "Nyílnak érzed magad, amelyik a cél felé száguld, és közben élvezi a repülést."
Persze receptek sokasága áll rendelkezésemre, mégsem könnyű az elfogadás...nem könnyű. Melyik a valódi? A magamra vett lelkesedés, vagy a teher ami néha kibillent? Melyik a valódi recept és nem szemfényvesztés, ami eltereli a figyelmet a megoldhatatlanság bizonytalanságának érzéséről...mert megoldás nélkül az a "nyíl" hogyan száguld?
Bennem van a hiba, nem a Te képernyődben
Elfogadás, amikor egy helyzetről tudom, hogy nem tudom jelenleg megváltoztatni, az adott pillanatban nincs más lehetőségem, ezért el kell fogadnom. "Ha tevékenységedet képtelen vagy élvezni, s elfogadást sem tudsz belevinni, akkor állj le! Különben nem vállalsz felelősséget ...tudati állapotodért, ...s nem vállalsz felelősséget az életért.„
Élvezet az, amikor "a megadással együtt járó békesség az életteliség érzésévé válik, amikor ténylegesen élvezed is azt, amit teszel." Ez lép a puszta akarás helyébe. Ha aszerint teszem a dolgom, hogy csak a jelen pillanat számít, akkor drámaian megnő az a képességem, hogy mindig élvezzem azt, amit épp teszek, vagy amilyen helyzetben vagyok.
Lelkesedés pedig az, amikor felismerem a végső célt, támad egy vízió, egy olyan tevékenységgel kapcsolatban, amelyet el kell végeznem, és innentől lép életbe az intenzív élvezet. "Nyílnak érzed magad, amelyik a cél felé száguld, és közben élvezi a repülést."
Persze receptek sokasága áll rendelkezésemre, mégsem könnyű az elfogadás...nem könnyű. Melyik a valódi? A magamra vett lelkesedés, vagy a teher ami néha kibillent? Melyik a valódi recept és nem szemfényvesztés, ami eltereli a figyelmet a megoldhatatlanság bizonytalanságának érzéséről...mert megoldás nélkül az a "nyíl" hogyan száguld?
Bennem van a hiba, nem a Te képernyődben
(Idézetek az Új Föld című E.Tolle írásából valók)
Utolsó kommentek