...na igen, sokszor említettem már, hogy nem olyan régen alakult bennem ki spirituális érzékenység, és érdeklődés az ezoterizmus (ami talán a sok zagyvasággal és dilettantizmussal keveredvén, kicsit lejáratódott. Olvasmányaimból tudom, hogy régebben sokkal tisztább fogalom volt, jelentése: belül van, hermetikus bölcsesség) iránt. Sok társammal hasonlatos módon sajnos valamiféle orientációt keresvén, elég összetört lelkiállapotban találtam erre a vonalra. Valami fogódzó-félét találtam a megismeréshez vezető utak tanulmányozásában. Persze rengeteg emberrel találkozom, akinek valamiféle felületes fogalma van spiritualitásról, de bennem kialakult az igény, hogy mélyebben is ismereteket szerezzek a témában. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz ezt az utat járni...sok boldogságot megéltem már ennek a filozófiának az ízlelgetése okán, de rengeteg kemény, nagyon kemény elmélyülést, és önmarcangoló időszakot is. Tehát mára -talán elmondhatom,hogy- ráhangolódtam. Igen még csak a ráhangolódásnál tartok és ez már nagy eredmény, hiszen fontos, hogy mára már ki tudom választani milyen irány is érdekel igazán. Mit is olvassak a rengeteg könyvkínálatból.
Így jutottam el mai bejegyzésem tárgyát képező olvasmányaimhoz is, amit nagy szeretettel ajánlok Neked is, ha érdeklődő vagy a témában.
Szeretnék Hamvas Bélától idézni Neked néhány gondolatot, bár nincs szükség a méltatásra, hiszen elég "divatos" lett az évtizedes elhallgatottság után Hamvast olvasni. Kicsit talán sznobság is, de ez egyáltalán nem érdekel. Írásaival egybefogta a "az emberiség szétszakadt szálait", az ősi tradíciót a nagy szentkönyvek alapján rekonstruálta. Nem ismeri a korlátokat a gondolkodás terén, így nem kerüli meg ezeket a nehezebben érthető tanításokat sem: sorra megvizsgálja őket, a leghomályosabb misztikus írásokat is, és kihámozza belőlük azt, ami a szakrális hagyomány hiteles és fontos megnyilatkozása, és ami ezáltal nagyban hozzájárulhat a világ tökéletesebb megismeréséhez.
Egyik kedvenc idézetem tőle a Karnevál című regényéből való
"Jónak lenni? Kérem, erről a poshadt jóságról ne is beszéljenek. Semmiféle langyos jóság még senkit sem vitt Istenhez. Ahhoz, barátom, szenvedély kell."
"Ó, én igazán szolid vagyok és illedelmes, és nem is köpködök és nem káromkodom, nem iszom és nem dohányzom, húst sem eszem, templomba járok, és szentbeszéd alatt még sohasem aludtam el, és az az elméletem van, hogy az asszonyhoz csak akkor szabad feküdni, ha gyermeket kívánok, mert az érzéki gyönyör önmagáért bűn. És jó vagyok, főként jó vagyok, vagyis igazán jó és jó vagyok. Én tudom, hogy az Úristen az ilyen vallással mit csinál. Azt mondja az Úristen: Barátom, nem is sejted, hogy én az ilyesmit milyen végtelenül unom. És köp. Így mondom. Mert az Úristen útjai távolról sem olyan finomak, mint a püspök úréi. Tudod mit, mondja az Úr, akkor én már inkább azt a fiúgyilkos Ábrahámot választom. Róla legalább tudom, hogy szeret. Igaz, nem olyan illedelmes, és főként távolról sem olyan jó, mint te vagy, mert hiszen még emberölésre is vetemedett, és ha kezét nem fogom meg, Jézus uccse, a kis Izsákot megöli. Ördöngös gazember. Mi? De azért én mégis őt választom, és a prófétákat, akik dühöngtek és káromkodtak, és Dávidot választom, aki szoknyavadász volt, és Pétert, az öreg svihák galileai halászt, és végül is én a bűnösöket választom. Ezek egyáltalán nem jó emberek, de szívük az van. Tudnak szenvedélyesen szeretni. És ha Istenről van szó, még az erős dolgoktól sem riadnak vissza. Ez tetszik nekem, s az én szívem is kigyúl; és azt mondom, gyere ide, fiam, hadd öleljelek meg."
Hát, remélem elgondolkodsz rajta, és meglátod a sorok közötti mondandót, mielőtt még nekem esel, hogy nem vagyok normális....:-) Legfőképp el kell olvasni a lenyűgöző humorral megírt regényt. Nem könnyű mű!!! Fanatikusok és bátrak olvasmánya!
Még egy nagy kedvencem van, ezt teljes terjedelmében bemásolom, mert nem olyan hosszú:
A TAMARISZKUSZ ALATT
Egy kicsit leültem ide, a tamariszkusz alá, hogy a frissen szedett sárga, mézes fügét az árnyékban illő nyugalommal költsem el. Dél felé járt és az öbölben nem volt senki. Inkább metafizika volt, mint evés. Néha szabad így enni, mintha az ember imádkozna. S amikor a partra mentem, hogy az érett gyümölcs ragadós cukrát kezemről lemossam, vissza kellett térnem, az ünnepet egy cigarettával megszentelni.
Epiphoitészisz, gondoltam. Görög szó. Dionüsziosz Aeropagitának Isten neveiről írott könyvében találtam, és annyit jelent: gyermeki viszony Isten iránt, aki az ember szívében megpihent és jóságosan az emberre mosolyog. Ha lenne valaki, emberi Mester, aki meg tud tanítani arra, hogy a szívében lakó isteni jóság arcát meglássam, a világ végére mennék hozzá gyalog. Aki megtanítana rá, hogy utazom, fürdöm, játszom, fügét eszem, cigarettára gyújtok, s mindez nem szükségképpen léha időfecsérlés. Céltalan, bár kellemes, de felelótlen és hiú játék lehet, de lehet istengyermekség is.
Most nincs szó arról, hogy van szenvedés, betegség, zátony, bűn, halál. Mert van. Nincs szó a vergődő vezeklésről, amely évekig, mialatt egyetlen világos percet sem talál, kínokban ég. Az epiphoitészisz nem az, hogy az ember összetörve nyög és vacog a foga az iszonyattól, mert ezt a sorsot végig kell csinálnia. Kivételes pillanat ez, amikor olyan észbontóan boldog vagyok, hogy a határtalan isteni jóság felragyogó nagyságába beleremegek, és megértem, ha Ő ilyen közvetlenül megnyilatkozik, nem tehetek mást, mint megrendült örömmel szótlanul felfohászkodom: köszönöm.
A vallás nehéz, sötét, szenvedő, aszketikus, önmegtagadó útját minden ember ismeri. De van úgy, pillanatokra, hogy a nap is felragyog. Religion is not our burden, but our privilege - a vallás nem teher, hanem kiváltság. S ez a kiváltság ilyen percekben, a legnagyobb vallásos időkben: Isten gyermekének lenni. Néhány misztikus beszél róla, és volt valaki, aki ebben az epiphoitésziszben élt, Isten egyik legkedvesebb gyermeke: Szent Ferenc. Ő értette, hogy enni, aludni, fürödni, virágban gyönyörködni, szép lányra mosolyogni, sétálni, játszani lehet ima, és tényleg ima, ha az ember igazán Isten gyermeke, s megbékült szívében az isteni jóság az emberre néz.
Kedvesem, aki ezt olvasod, és azt hiszed, hogy káromlom őt, hidd el nekem, életemben egyetlen lényeges, komoly, döntő, egész sorsomat megrázó élmény az volt, amikor azt mondtam: Uram, nem tudok keresztény lenni, mert nem tudom gyűlölni a világot. Erre a következő választ kaptam: Nem a világot kell gyűlölni, hanem Istent szeretni, s aki Istent szereti, az nem gyűlölhet semmit.
Hidd el, kedvesem, húsz évnél hosszabb ideig a föld minden sarkát felforgattam, hogy Istent megtaláljam. Tu ne me chercherais pas, si tu ne me possedais, mondja Pascal: nem keresnél engem, ha nem lennék benned. Létemnek egyedüli értelme volt, megtalálni őt. Kerestem filozófiában, bölcsességben, művészetben, mitológiában, kerestem szerelemben, természetben, aszkézisben és nem vettem észre, hogy itt van a szívemben. Ő. Istenek sokan vannak, Isten csak egy. Miért volt fontos nekem mindig a vallás? Miért nem volt fontosabb Ő? S ha már megtaláltam, nem mindegy nekem, hogy milyen szavakkal beszélek hozzá, ha Neki mindegy? Mert Ő nem a szavakat hallja, hanem a szíveket.
Már hosszú ideje őriztem a titkot magamban, hogy megérkeztem a hitbe, amelyben születtem: Tief ist die Trauer, der mich umdüstert, eintrete ich wieder Herr, in dein Haus - mélységes bánat sötétlik körülöttem, belépek a házadba, Uram, megint. Házába visszatértem, de nem mertem bevallani senkinek. Szégyelltem magam. Azt fogják mondani rólam, amit én másról: megtört. Őszintén szólva, akkor éppen olyan kevéssé voltam megtörve, mint most. Sőt. Biztosan tudom, hogy akkor kisebb voltam, s azóta nőttem. Féltem, hogy rám olvassák azt, amit aposztata koromban én olvastam rájuk. Borzasztó dolgok voltak azok. Irtózat fog el, ha rágondolok. Nem tehetem jóvá többé soha? S az egyetlen lehetőség a következmények alól szabadulni, ha vállalom értük a felelősséget még most is, amikor pedig abból, amit akkor mondtam, nem hiszek semmit. Azt hiszem egyébként, hogy a dolog nem a valláson múlik. Ami velem történt, nem a vallás dolga, hanem Istené. Amíg az egyedül igaz hitet kerestem, tévelyegtem. Egyedül igaz hit nincs. Minden ezen múlik: Istent megtalálni és megszeretni. Vagy: megszeretni és megtalálni. A többi csak teológia.
Ez a pillanat itt a tamariszkusz alatt erőt ad arra, hogy ne titkoljak tovább semmit. Még azok előtt sem, akiket a hűtlenségbe én taszítottam. Az egyetlen, amit még tehetek, az epiphoitésziszről beszélek nekik, s arról, hogy az ő türelme és jósága végtelen. A visszatért fiú már beszélhet a még kint kalandozó tékozlóknak: gyertek, mert ő szereti a megtérteket. S aki megtér, az részese lehet az istengyermekségnek. Nem haragszik meg, ha megeszem a friss fügét, ha megiszom a bort, ó, a bort nagyon szeretem, különösen ezt a vöröset, ami itt terem! Haragszol érte Uram? Ugye nem teszed? Ha te itt élnél, innád, s hálát adnál, amiért van ilyen fenséges ital. Milyen jó gyermeknek lenni, fürödni, gyönyörködni, gúnyolódni az ostobákon, szabadszájúnak lenni, ajándéknak érezni azt, amit kaptam: bort, örömet, virágot éppen úgy, mint játékot, kacér, kihívó, hamiskás jókedvet és édes derűt.
Ismét azt hiszed, hogy káromlást követek el? Azt hiszed, hogy a felelőtlen életre, amit a ragyogó tengeren itt élek, rafinált igazolást keresek, s az epiphoitészisz nem egyéb, mint a frivol élvező fokozhatatlan hazugsága? Elfelejted kedvesem, hogy a vallás nem morál. A morál beszélhet jóról, rosszról, bűnről, erényről, hazugságról, igazságról. A vallás nem beszélhet másról, csak Róla. S ha ő, kivételesen, most, ebben az órában, szívemben megnyilatkozott, felmentett a morál alól, mert gyermekének fogadott, és most nekem, mint a gyermeknek, mindent szabad. Mert most csak egyetlen fontos dolog van, hogy én szeretem őt, és ő szeret engem. S ez a szeretet megszenteli, hogy hetyke, gúnyos, csúfolkodó, egy kicsit falánk, torkos, jókedvű vagyok, aki szeretnék megsimogatni minden puha göndör hajat, karcsú női lábat, aki fecsegő, szószátyár, csintalan vagyok. Ajándékok ezek. Az emberek többsége szenvedését még komolyan tudja venni, de örömét már nem.
Most, az istengyermekség e szent perceiben tudom, hogy a tiszta szívnek minden morál értelmetlenség. Isten veled örül, mert ő van a tenger méltóságában és a ragyogó égben, az illatos cigarettában és a cukros fügében. De csak gyermekei tudják ezt, azok a gyermekei, akik megilletődnek, amikor a tengerbe lépnek és felhevült bőrükön a hűs víz megpezsdül. Ó, nevetve imádkozni, s a tündöklő nyárba kiáltani: Milyen jó a Te gyermekednek lenni, - drága jó Atyám, hogy szeretnék a nyakadba ugrani, hogy szeretném, ha magadhoz szorítanál, és azt mondanád: Ha szíved túlárad és eléri a tisztaság perceit, nevess és örülj, s aztán eredj és beszélj a világnak erről az örömről.
Aláfestő zenének ajánlom:
német származású hölgy a világ jelenleg tán legtöbbre tartott és legnépszerűbb mantraénekesnője, kinek zenéjét a legkülönbözőbb spirituális guruktól a dalai lámáig mindenki elismeri. A klasszikus zenei tanulmányokat folytató Deva (zongorán és hegedűn is profin játszik) huszonévesen egy indiai asramban ismerkedett meg a negyvenes, kiégett rockzenész Mitennel – zenei és privát egymásra találásuk indította el immáron majd’ húszéves sikertörténetüket.
Ahogy olvasgatom a vallásokkal és a különféle filozófiai irányzatokkal kapcsolatos könyveket, írásokat...különös tekintettel a megvilágosodás és a lélek fejlődése témakörben, igen érdekes fejtegetésekre bukkantam. Előzőekben írtam Jézus "elveszett éveiről", a titkos tibeti evangéliumról.Nos, megint belefutottam egy izgalmas témába, ami nagyon elgondolkodtató a maga nemében. 
megvilágította belülről, a réseken keresztül ezt a sziklasírt, ahol cserépedényeket látott. Azt gondolta, az öregek elbeszéléseire gondolván, hogy azokban az edényekben arany van. Összetörte hát azokat, ám arany helyett pergamenek kerültek elő. Az eltitkolt iratokra bukkant rá. Ezek a tekercsek aztán a kairói, és a British Múzeumba kerültek, amelyek egy részét megvásárolta a Vatikán. A lelőhelyet Nag-Hammádinak hívták, nem messze van Luxortól. A megtalált pergamenek egy részét, 13 papiruszkódexet, amely 1130 oldalt tartalmaz, a megtalálás helyéről Nag Hammádi Kódexként ismerünk, s a kairói Kopt Múzeum tulajdonába kerültek, ez a ” TRACTATUS TRIPARTITUS (Nag Hammadi, Codex Jung).
TRACTATUS TRIPARTITUS
Persze hogy érdekelt a valóságalapja ennek a könyvnek és utána is kerestem...hogy is volt ez a Notovitch-féle felfedezés? Rátaláltam könnyedén (a Széchenyi Könyvtárban a Várban: 
Előző írásaimban említettem már, hogy milyen nehéz időszakokon "vagyok" túl. Valamint arról is írtam, hogy "új" hivatásom, a masszázs folyamatos tanulása, alkalmazása, és ennek kapcsán a nálam megforduló embertársaim lelkiállapotának megfigyelése milyen örömöt jelent számomra. Olyan kíváncsiságot váltott ki belőlem a vendégeimre gyakorolt jótékony hatásom, hogy magam is meglepődtem. Saját lelki vívódásom nem gyakorolt olyan hatást rám, mint ezeknek az embereknek a látható és - ma már elmondhatom - tapintható szenvedése. Ennek okán kezdtem szinte falni a különféle metafizikával- és keleti bölcsességekkel foglalkozó könyveket (bár nagyon nehéz megtalálni, a hatalmas kínálatból, hogy mi a megfelelő olvasmány, de van segítségem), különös tekintettel a metafizika egyik alapvető kérdésére, hogy honnan is származik a természet eseményeiben megfigyelhető rend, de talán a legfontosabb számomra, hogy a világ nemcsak jelenségekből, hanem emberi cselekvésekből is áll. Nemcsak az fontos kérdés, hogy miért történt meg valami, hanem az is, hogy valaki miért tette ezt, vagy azt, mi volt az indoka. A "szabad akarat" problémája. A szabad döntés, vagy szabad elhatározás problémája. A filozófiának az az ága, ami azzal foglalkozik, hogy miként magyarázható az események, a cselekedetek és az indokok viszonya. A szabad akarat nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk, amihez kedvünk van, hanem azt jelenti, hogy megvan rá a lehetőségünk; azaz egy adott helyzetben szabadon választhat két vagy több különböző alternatíva közül. A cselekvés szabadsága nem azonos az akarat szabadságával.
A képzeletbeli Meditációs Központ, egy fákkal övezett területen helyezkedne el, ahol a szellő zúgása, a madarak éneke, a fák susogása elringat, és ha a légzésedre, a belsődre figyelsz, egyszer csak megértheted, hogy együtt ringasz, hullámzol, vagyis egy vagy velük, egy a természettel. A tökéletes helyet képzelem el a feltöltődésre, energizálásra.
szakítanák meg. A sétáló vendégek maximális kikapcsolódását szolgálva, akár az édenkertben . Mindannyiuk arcáról igazi harmónia és derű sugárzik, ami megszépíti őket a Meditációs Központ szellemiségének, miliőjének, és kialakított programjainak köszönhetően. A központ területén a vendégek elhelyezésére is lenne lehetőség, elegáns, minimál stílusban kialakított panzió-szállodában a néhány napos, vagy akár a hosszabb ideig ott tartózkodó vendégek kényelmes elhelyezését szolgálva. Az épületek természetesen nőnének ki abból a helyből, ahová terveznénk, alkosson azzal harmonikus, szerves egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épületek mérete, alakja és gondolatisága szempontjából.
A központ területén a kezeléseknek és foglalkozásoknak helyet adó épületegyüttesen kívül, lenne teaház, kávézó, és esti szórakozó hely, valamint étterem is, melyben egyaránt felszolgálnának vegetáriánus-, és hagyományos nemzetközi ételeket is nagy választékban, a központ saját gazdaságában, bio-termesztéssel előállított zöldségek, és más kiváló minőségű élelmiszerek felhasználásával. Külön pavilonban lehetőség nyílna -a központban használt- organikus kozmetikumok, termékek, élelmiszerek megvásárlására is
A fenti írásomban említettem lelki tusáimat és a választás- valamint a helyes, nem helyes eldöntésének kérdését….azután ezt kicsit továbbgondoltam és utána olvastam. Mit mondjak…belenyúltam rendesen a méhkasba. Elég bonyolult és szerteágazó ez a téma. A keleti filozófiai-, valamint a nyugati filozófiai irányzatok is foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel, a pszichológiai irányzatokról már nem is szólva. 
Masszőrként rengeteg emberrel találkozom, egészen megdöbbentő életekkel, történetekkel, és mind önmagában megérne egy-egy leírást. Tanulságos könyvet lehetne kanyarítani belőle...de most nem is ezért ültem ide írogatni. Ma egy vendégemmel beszélgettem masszázs közben (van aki szeret beszélgetni közben) és megkérdezte, mit szeretek én ebben a hivatásban. Annyira tetszett neki a válaszom, hogy úgy gondoltam leírom, talán más is kedvet kap megtanulni ezt a mesterséget.
Amikor azt hittem, már nem érhet meglepetés – hiszen sokat átéltem már – akkor jöttem rá, mennyi mindent nem értek, milyen keveset tudok a lélek dolgairól. Azt hittem, ismerem magam, nem fedezhetek fel már magamban semmi különösebbet…hát, nem így van. Minél jobban elmélyülök, annál jobban megbizonyosodom a felől, hogy rengeteg megismerni való van még bennem. Ez nagyon jó érzés. Mire is gondolok?
Utolsó kommentek