Csak én kiáltottam...

Az eddig leírtakat végiggondolva, - már ami a vallási és spirituális iskolák tanulmányozgatását illeti - azért pontosítanom illene a témában. Arra gondolok, hogy természetesen ez nem egy egyéletes feladat ám... Az elmúlt időszak intenzív tanulása ráébresztett arra, hogy olyasmibe fogtam, aminek csak egy icipici szeletkéjét fogom tudni megismerni, akármennyire is igyekszem, és akármennyire is szorgalmas vagyok.

Ezt csak azért akartam leírni, mert rengeteg vallási és spirituális hitrendszer létezik. Olvastam már az iszlámról, buddhizmusról, judaizmusról, kabbalistákról, a kereszténységről, és érdességképpen el kell mondanom, hogy minél többet olvasok, annál jobban elragad az az érzés, hogy mennyire keveset tudok. A paradoxon viszont az, hogy ezzel párhuzamosan egyre erősebb bennem a vágy, hogy átadjam az olvasottakból nyert tudásomat. Nem vallásfilozófiára, vagy vallástörténetre gondolok, hanem valami összegzésfélére, amit - azt hiszem - úgy szoktak hívni, hogy "egyetemes igazság"...atyaég meg ne ijedj. Így első hallásra elég ijesztően magasröptűnek hangzik... Zsé, aki az egyetemes igazságról osztja az észt...

Komolyra fordítva a szót, hidd el hogy ezeknek az igazságoknak a megismerésére, amiből talán eljuthatunk a hétköznapi tudáshoz, amire  mindenkinek szüksége lenne, ahhoz hogy valami megmozduljon ebben az elhidegült, elvetemült világban amiben perpillanat élni kényszerülünk. Hinnünk kell, hogy megbirkózunk létünk nehézségeivel. Talán ez is kell hozzá...

Azért az első nagy felismerésem, - a még meglehetősen zsenge olvasottságom alapján - már kialakult bennem. A legfontosabb, hogy alkalmazzam is az általam tanultakat és ne bonyolítsam túl. Egyszerűsíteni kell, lefordítani magamra, az én lelkem nyelvére és meg is kell élnem a tanításokban rejlő lehetőségeket.

Azt, hogy lesz-e valaha is lehetőségem tanítani...nem tudom... Azt viszont tudom, hogy a saját környezetemben, vagy a szeretteimnek feltétlenül át tudom adni.Ez már bizonyos mértékű kielégülést jelent számomra. Boldog vagyok, ha adni tudok és ha elgondolkodik valaki azon, hogy mit is mondok, mit hogyan teszek és miért. Hogyan szeretek, vagy miért vagyok megértő, türelmes, vagy miért tudok a legkeményebb történések esetén is őszintén szívből mosolyogni, nevetni, és persze sírni is tudok ha kell...esetleg a legfáradtabb pillanataimban is képes vagyok odafigyelni a környezetemre. Nem győzködök senkit, csupán élem az életemet, legjobb tudásom szerint, szigorúan két lábbal a földön.

Hidd el, hogy nem túlzok magammal kapcsolatban..tényleg ilyen vagyok, és ez nem is esik nehezemre, mivel tudom már, hogy ez az én életfeladatom...példát kell mutatnom. Te - aki ismersz - tudod, hogy ilyen vagyok :))

Nem tudok okosabbat mondani, annál, hogy nekem és neked is kell változnunk és csak ezáltal lehet jobb ez a könyörtelen világ. Nincs rá más eszköz.

Nem könnyű, tudom. Amikor olyan emberrel találkozol, aki érzéketlen, vagy aki fájdalmat okoz neked és saját gátaid miatt képtelen vagy valamivel visszavágni...megértem nem könnyű, de nekem már nem jelent elégtételt a visszavágás. Persze nem azt mondom, hogy nem teszem szóvá a véleményemet..dehogynem...méghozzá elég határozottan, ehhez jogom van.  Mindig arra gondolok, hogy nem az én feladatom a büntetés. Nem az az én feladatom.

Most kéne valami ütős befejezés a gondolat végére, de semmi nem jut az eszembe, csak annyi:

Szeretem hogy ilyen vagyok. :)