A szenvedélyt szerette benne annyira...ami valamiért kihunyt belőle. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon, átváltozott. A perzselő türelmetlenség, a kézzelfogható rezonancia, ami körülölelte a lényét, eltűnt. Volt, nincs. Amikor rágondolt, mindig ennek a különös erőtérnek az érzete tört fel benne. Pontosan emlékezett még azokra az energiákra, amiket a jelenlétében -mint egy radar- venni tudott. Szavak nélkül, érintés nélkül. Ez a meghökkentő erő, ez a zabolátlan érzelemkavalkád tette őt igazán különlegessé, ellenállhatatlanul szerethetővé, és ez volt az, amiben hasonlítottak egymásra...
Volt, nincs...
2013.07.05. 22:21
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek