Nézed, ahogy mossa lábad és tajtékot vet
az idő, ujjaid között pereg...ne engedd
kifutni hasztalan a homokszemeket.
Lassítsd, csodálkozz rá mielőtt elengednéd.
Öleld át törékeny termetét, lelkét ápold
ha kell, olyan nincs hogy nem lehet.
Álmodj vele amíg csak bírsz, lehelj belé életet,
emeld magasra, szeresd jobban,
mint saját életed, gondolatod ott legyen ha kell,
ha nem...aztán ha mennie kell, elmehet a szerelem.
Momento...
2013.04.12. 08:29
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek