Csak én kiáltottam...

Egy szép napon arra ébredtem, hogy ki kell írnom magamból az érzéseimet...nos, nem vagyok író és nem tudok verset sem írni, így teljesen ösztönösek az írásaim, értékük csupán csak annyi, hogy egy ember érzéseit tükrözik. Lent és fent...ez az ami inspirál. A nagy magaslatok és az óriási mélységek, amiket az utóbbi időben megélek. Segít, ha leírhatom és nem magamban hordozom...segít...néha a fantáziámat is segítségül hívom, hogy szemléltessem a bennem kavargó hangulataimat...

Zsé

szende.jpg

Utolsó kommentek

Bejegyzések

Jujj...


 

Hazám, hazám...és az én Budapestem



MuZsika... ♫






InVerzió...

VéZsé 2013.03.06. 08:17

Egyszer egy napon történt valami...vagyis inkább valaki. Valaki, aki nem akart elengedni. Akkor sem, ha én szinte teljes erőből a másik irányba akartam rohanni. El akartam őt lökni magamtól, mert nem láttam értelmét. Mert nem hittem már a szerelemben, mert annyi csalódás ért. Nem hittem benne, hogy boldoggá tudom tenni. Féltettem őt és magamat is. Féltem, hogy újra sérülök, féltem, hogy ez sem tart majd örökké... Eleinte -látszólag- minden engem igazolt, aztán valahogy mégis magával ragadott egy mese, aminek úgy tűnt az egyik főszereplője én leszek...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csakenkialtottam.blog.hu/api/trackback/id/tr115119127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása