A hajnali hangulat szokta meghozni általában a legmélyebb gondolataimat, ilyenkor egy csésze finom kávé mellett kapok kedvet hozzá, hogy le is írjam ezeket...most is ez történik.
A boldogságról gondolkodtam. A mosoly fontosságáról gondolkodtam, ami végigkísérte az életemet. Az őszinteségről, ami szintén fontos volt mindig...hát ide jutottam:
Eszembe jutott, hogy a magyarokat tartják az egyik legpesszimistább-, és legmosolytalanabb népnek...nos ez rám nem jellemző, sőt mi több, nem is tapasztalom ezt a megállapítást olyan kiélezettnek, mint amennyire ezt publikálni szokták. Talán olyasmi szunnyad a magyarok lelke mélyén, ami ezt csalogatja elő...a környezeti hatások -amik azért valljuk be nem mindig a legjobbak nálunk- hívják elő a pozitív hangulatot és sajnos a negatívakat is. Valljuk be sok sérelem érte ezt a nemzetet.
Nem tehetsz mást, magadon kell kezdened a változtatást. Magadnak kell ebből a - kicsit lesajnáló - ránk ragadt sztereotípiából kitörnöd. Belül kell kezdeni. Magadban kell rendet rakni, sürgősen. Nincs más mód a változásra. Csak így tudok a környezetem felé valamiféle ragadós példával szolgálni, ami remélhetőleg tovább gyűrűzik.
A gyakorlat az, hogy egy rosszul eltöltött éjszakából-, vagy egy kínos eseményből adódó feszültséget a másikon "vered le". A magadban rendezetlen ügyeidet, szerencsétlen környezetedben lévőre tolod. Miért? Nincs jogod hozzá! Itt azért megállnék egy kicsit. Nem azt állítom ezzel, hogy nyomjuk el magunkban a problémákat...dehogy. Pont az lenne a lényeg, hogy rendbe kell tenni a bántó dolgokat. Tapasztalatom szerint nem mindig megy ez egyedül. Ki kell beszéljük magunkból, át kell rágjuk magunkat a bún-bajon, ez a kiegyensúlyozottság egyik alapja, de ez nem tartozik, mindenkire.
Azt mondod, hogy képmutató dolog állandóan mosolyogni, ha nincs jó kedved? Nem hinném, hogy ez a kis kegyes hazugság ejtene csorbát a becsületünkön. Én ezt úgy hívom, hogy tekintettel vagyok a másikra. Azt a hazugságot tartom elítélendőnek, ami nyereségvágyból, vagy érdekből, a másik kárára történik. Sőt, tovább megyek, a túlzott őszinteséget kimondottan gonoszságnak tartom, némely esetben. Még önmagával szemben sem mindenki alkalmas a teljes igazsággal való szembesülésre - és a pszichológia szerint nincs is mindig, mindenkinél szükség erre, sőt még káros is lehet -...vagyis, óvatosan az önismerettel is! De ez már egy másik téma.
Tehát, mosolyogj! Volt egy kezdeményezés a múlt század elején valamikor, ami Amerikában kezdődött a "keep smiling" mozgalom. Nem sok jó jött onnan, sőt... de ez szimpatikusan hangzik. Nekem ez a mottóm. Sokat mosolygok és ha hiszed, ha nem szívből jön, még az esetleges rossz kedvem ellenére is. Ez is boldoggá tesz. Az, hogy minden esetben viszonozzák a kedves mosolyt. Még olyan nem volt, hogy ne mosollyal, vagy kedvességgel díjazták volna. Ez is elég közhelyesen hangzik, de hidd el, hogy így igaz. Próbáld ki...
Ezeket végig gondolva, úgy hiszem viselkedésünk minősége, reakcióink pedig önismeretünk szintjétől függ. Igen, megint ide lyukadtam ki. Az önismerethez. Fontos az önismeret. De - fontos kijelentenem - ez a fogalom is kezd eltúlzott jelentőségűvé válni manapság. Boldog, boldogtalan ebben látja a megoldást. Pedig attól, még, hogy ismered magad, nem biztos, hogy jobban is működsz. Hegel írta valamelyik tanulmányában. »Attól, hogy valaki jól megtanulja az emésztés fiziológiáját, nem lesz jobb az emésztése.« Ez azt hiszem nagyon találó. Igen, az önismerettel is ez lehet a helyzet. Önmagában kevés az "üdvösséghez", de elengedhetetlen a változáshoz, a belső harmóniához...:)
Utolsó kommentek