Fekete pej paripám hátáról ledobott.
Büszke tartás, hetyke járás,
szőrén ültem, elhagyott.
Nem tűrt zablát,
nyerítve rúgott az égre csillagot.
Betörték lassan, nem prüszköl már,
nyakán a pányva, hátán nyereg,
ütemre lép, sörénye szép,
orrszíját megszokta rég.
Homlokán még a hold ott ragyog.
Emlékszik tán a vadvirágos rétre,
napsugár fürdette, holdvilág ringatta,
mikor szabad volt még,
nem kötötte pányva sem.
Hej, én azt a vadlovat szerettem.
Utolsó kommentek