Nem is tudom hogyan kezdjek bele a mai bejegyzésembe. Mielőtt bármit is írnék, kérlek hidd el, hogy a lehető legnagyobb alázattal és tisztelettel akarom megközelíteni a témát, a mondandómat. Mivel sokat foglalkoztam az alábbi problémával, -bár szakértő nem vagyok- talán azért már leírhatom a saját véleményemet, fenntartva annak az esélyét, hogy nem általánosságról van szó, "csak" eshetőségekről.
Arról írtam már, hogy rengeteget foglalkozom ezotériával, spiritualitással (óhatatlanul érintve a pszichológiát is), metafizikával, olvasmányaim révén, és sokat tanulmányozom a különböző meditációs technikákat is. Arról is írtam már, hogy nem tettem le a voksom egyik tanra sem elkötelezettként, és egyik spirituális iskolát-, irányzatot sem tekintem kizárólagosnak. Ismereteim bővítése során azt hasznosítom csak, amit valóban magaménak érzek. Mindenben találok hasznos és megszívlelendő bölcsességet. Persze ez nem jelenti azt sem, hogy a New Age követője lennék. Van saját vallásom, -és bár nem vagyok vakbuzgó gyakorlója- de magaménak vallom mindenképpen. Ezen változtatni nem áll szándékomban.
Saját tapasztalatom szerint is főleg akkor fordulunk ilyen irányba érdeklődésünkkel, amikor valamiféle lelki-, kapcsolati-, anyagi-, egészségügyi válságba kerülünk. Olyan problémával állunk szemben, ami pillanatnyilag meghaladja a képességeinket, nem tudunk kivergődni belőle. Vannak olyan embertársaim is, akik sajnos odáig jutottak, hogy komoly lelki zavarokban is szenvednek emiatt. Például depressziósok...de ez csak egy zavar a lehetséges sok közül.
Munkám során rengeteg emberrel találkozom, és érdeklődésem révén olyanokkal is szép számmal, akik valamilyen módon érintettek a spirituális gondolkodással kapcsolatosan. Szinte minden második ember ilyesmivel foglalkozó tanfolyamra, oktatásra csoportba, iskolába jár, vagy járt, vagy járni fog. Tehát azt mondhatom, hogy saját felmérésem szerint, igen nagy számú ember érintett ebben a témában.
Ezzel a kis kanyarral ki is bökném a mai bejegyzésem témáját, miszerint a veszélyekről szeretnék írni. Azokról az esetleges káros, kóros állapotokról, amik -esetleg- érhetik a gyanútlan "követőt". Azokra gondolok, akik nem a legmegfelelőbb iskolát, vagy tanítót választották, és azokra akik esetleg nem képesek az átadottak megfelelő értelmezésére, akik esetleg sérültségük okán nem megfelelő irányba haladnak a "lelki fejlődés" rögös útján. Egyik írásomban már taglaltam valami hasonlót, most néhány gondolattal továbblépnék, az említett bejegyzéshez képest.
Olyan tévutakra tévedhet bárki, aki nem megfelelő irányítás mellett-, vagy esetleg maga keresi a kilábalási lehetőséget, ami sokkal rosszabb lelkiállapotba sodorhatja a gyanútlant, mint amikor belekezdett az "útkeresésbe". A misztikus gyakorlat bizony nem veszélytelen, körültekintően kell megélnünk.
Rendszeresen gyakorolják manapság a meditációt, mint egyfajta eszközt a "megvilágosodáshoz" vezető úton. A legjobban mégis azoknak kell vigyázni, akik valamiféle menekülésként szeretnék használni a meditációt. Tudjuk, hogy a meditációs technikák olyan tudatalatti zsilipeket tudnak megnyitni, amik bizony nem megfelelően használva további zavarokhoz vezethetnek. Az úgynevezett spirituális radikalizmust-, ami szélsőséges önmegtartóztatást, vagy másik végletként nárcisztikus tulajdonságokat-, vagyis a személyiség túlzott felnagyítását válthatja ki belőlünk.
Jürg Wunderli svájci pszichoterapeuta így fogalmaz tudományos tanulmányában erről a témáról: “Az intenzív meditáció feltétele a lelki és szellemi egészség. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek neurotikus félelmeink, kényszereink és gátlásaink, de elegendő ismerettel kell rendelkeznünk saját tudatalattinkról és mindenekelőtt meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Meg kell próbálnunk pozitívan bánni önmagunkkal és tudatalattinkkal." Tehát mindenképpen oda kell figyelnünk arra, hogy semmiképpen ne tekintsünk a meditációs technikákra valamiféle megoldásként vagy csodaszerként. Ez csak egyfajta eszköz, de mielőtt belefogunk a gyakorlásába magunkban bizony nem árt rendet tennünk.
Továbbá nem árt odafigyelni a "mesterre", vezetőre aki arra lenne hivatott, hogy tolmácsoljon felénk, példával szolgáljon (esetleg a saját életével), követésre méltó legyen.
Itt adódhat egy másik véglet is. A mester iránti feltétlen elhivatottság. A spirituális tanító iránti eltúlzott odaadás.
Mindenképpen szakavatott "lelki vezetőt" kell választanunk - ha már úgy gondolja valaki, hogy szükséges -. Nehéz, hiszen nincs senkinek a homlokára írva, hogy kókler...odafigyeléssel talán van esély, a jó választásra.
Továbbmenve az esetleges nehézségeken, megfigyeltem, hogy a bizonyos fejlettségi szintre került emberek -egyfajta "tudatosságot" birtoklók- könnyen szembetalálhatják magukat az egyedüllét fogalmával. Nem a magányra, hanem az egyedüllétre gondolok. Arra gondolok, hogy a környezetükben nehezen-, vagy egyáltalán nem találnak azonos "szinten" lévő társat, barátot. Olyan ismerősöm is van, aki emiatt távolodott el - az addig jól működő - kapcsolataitól. Esetleg minél távolabb sikerül kerülni a "lelki fejlődés" útján annál biztosabb a keserű tapasztalat...egyedül vagyok. Nem mindenki tudja ezt helyén kezelni sajnos. Nem is könnyű, de nem lehetetlen. Amikor nem rendelkezik valaki a megfelelő akaraterővel és képességgel és nincs aki segít neki a téren, hogy hogyan is orvosolja ezt a fajta "egyedüllétet", az bizony könnyen rosszabb lelkiállapotban találhatja magát, mint amikor belekezdett ebbe a rögös útba. Mindenképpen odafigyelést igényel, ha így érzi magát az, aki lelkesen beleveti magát és eljut egy bizonyos fokra.
Nincs mese, mindenképpen azt tartanám a legfontosabbnak, hogy ebben a társadalomban kell megtalálnunk a helyünket. A sokféle nézet és vélemény között kell eligazodnunk úgy hogy két lábbal a földön maradjunk, társaslényként.
Természetesen ezek csak az árnyoldalak. Vannak persze szerencsések, akik jó kezekben vannak, olyan mester, tanító vezeti a tanulási folyamatot, aki komoly lélektani tudással is rendelkezik...mert azt gondolom, hogy a lélekkel való foglalkozás óriási felelősség és hatalom. Nem mindegy kinek a kezében van. Túlzás nélkül állíthatom, hogy emberéletek függhetnek tőle.
A fentiek csak is kizárólag saját véleményem, aggodalmam, érintettségem és személyes beszélgetéseim tapasztalataira-, megfigyeléseire támaszkodó gondolataim. Nem rémisztgetésként, csupán gondolatébresztőként merészeltem ezeket leírni, bízva abban, hogy mindenkinek hasznára és boldogulására válik a spiritualitással való foglalatosság, maximálisan tiszteletben tartva az igazán szakavatott tanítókat, és a tanulókat is. Tehát akinek nem inge....
Mindenesetre fontos szem előtt tartani,az alábbi sorok tartalmát, mielőtt kellő átgondoltság nélkül nekidurálnánk magunkat legbelsőnk felfedezésének:
A lelki fejlődéshez bátorság és kezdeményezőképesség is kell, gondolati és cselekvési önállóság. A próféták szavai és a kegyelem segítenek, de az utat mégis egyedül kell megtenni. Nincs tanító, aki a hátán vihetné az embert. Nincsen bevált módszer. A szertatrtás csak segédeszköz. Az ember nem ér el a céljához csak azért, mert diétázik, reggeli előtt elmond öt Üdvözlégyet, s az se számít, hogy kelet vagy nyugat felé fordulva imádkozik-e. Nincsen olyan tanítás amely a lelki fejlődés útját járót mentesítené az erőfeszítéstől, az aggályoktól, attól, hogy maga találja meg a helyes irányt, saját élete egyéni körülményei között, hogy végül elérhessen az Istennel való azonosuláshoz. (M. Scott Peck: Járatlan út)
foto:Benczúr Gyula: Narcissus (1881)
Utolsó kommentek