Túl sokat nem is akarok ezzel a ténnyel foglalkozni, csak annyit amennyivel éreztetni tudom, hogy mennyire nincs jelentősége az éveim számának. Ez azért fontos csak, mert tavalyelőtt bizony átestem egy alapos ijedtségen, amit a félelem okozott a korom előrehaladta miatt. Begazoltam alaposan. Túlestem rajta szerencsére, elég hamar. Ma már jókedvvel és elegendő optimizmussal élem meg a - mától már - ötvenesek életét.
Nem akarok különösebb születésnapi ömlengésbe kezdeni, - nem is szoktam - csupán annyit jegyeznék meg, hogy ez a szép kerek kor meghozta nekem azt a fajta magabiztosságot, önbizalmat amire mindig is vágytam. Tisztán, őszintén gondolkodom az élet dolgairól és pontosan tisztában vagyok a céljaimmal. Életem eseményei olyan tapasztalatokkal gazdagítottak, hogy bátran mertem belevágni abba a felfedezőútba, ami hozzásegített ahhoz az állapothoz, amit talán a legjobban szabadságként lehetne meghatározni. Örömmel élem a mindennapjaimat, már nincs szükségem az állandó kutakodásra magamban, és az élet nagy igazságainak folytonos elemezgetésére sem. Nincs szükségem rá, hogy megmondják ki vagyok, miért vagyok, hiszen megtaláltam mindent, ami boldoggá tesz. Amiket ehhez hozzá olvasok, tanulok, azok már inkább "csak" finomítják, csiszolják ezt a magabiztosságot, tágítják az ismereteimet.
El kellett fogadnom, hogy nincs "valódi hatalmam" a dolgok fölött. Nyugalmat és harmóniát teremtett ez a felismerés bennem.
Az intuícióra alapozom a mindennapjaimat.
Ha úgy érzem, hogy amit csinálok az jó, akkor csinálom, még akkor is, ha mások szerint, vagy az etika szerint nem helyes. Ha azt érzem, hogy amit csinálok az rossz, akkor abbahagyom, még akkor is, ha támogatnak benne. Ezek érzetek. Az esetleges kételyek ma már nem ingatnak meg. Ma már tudom mi a jó nekem.
Ugyanakkor fontos a rossz is, szükség van a rossz dolgokra. Jó nincs rossz nélkül, ezt is el kellett fogadnom. Nem vagyunk hibátlanok, nem kell mindig csak a jó oldalunkat láttatnunk. Ez természetellenes és sokáig nem is fenntartható állapot, összeomláshoz vezet előbb vagy utóbb. Vállalni kell őszintén teljes önvalómat, - és törekedni a jóra természetesen,- de így - a hibáimmal együtt - fogadjanak el.
Megértettem, azt is hogy a kapcsolat miatt vagyunk itt, a kapcsolat ad jelentést az életünknek, erről szól az egész. Biológiailag is erre vagyunk "tervezve". Ezen kell dolgozni, a kapcsolatainkon. Azon kell dolgozni, hogy - amennyire tőlünk telik - rendben legyenek a kapcsolataink. Bár semmi garancia nincs a sikerre, de mégis merjünk sebezhetőek lenni, érezzük magunkat érdemesnek lenni rá. Érezzük azt, hogy elegek vagyunk. Kellünk a másiknak. Ezt a fajta magabiztos, szeretetre való képességet át kell adni, sugározni a gyerekeinknek és a környezetünknek is. Érdemes vagyok a szeretetre!
Tehát, mára összegeztem magamban: Minden, amit tudnom kell itt van körülöttem.
A gyerekeimben, a családban, a szerelememben, barátságban, ölelésben, munkában, egy jó beszélgetésben, egy szép napban...ez minden. Megtalálom a legegyszerűbb dolgokban, a legnagyszerűbb érzéseket. Fontos az a tény számomra, hogy az érzelmekben, a szeretetben, a szerelemben nincs racionalitás. Érthetetlen, kiszámíthatatlan, a racionális logika által nem magyarázható például, hogy miért leszel valakibe szerelmes...de minek is ezekre magyarázatot keresgélni, meg kell élni és kész. Át kell engedjük magunkat az érzéseinknek. Persze a rossz behatások is jönnek a jókkal együtt. Nincs rá mód, hogy szelektáljuk az érzelmeinket. Aki nyitott szívvel él, az sajnos néha fájdalmakat is tapasztal, de ha tud bánni velük, mindenképpen hasznára válhat, tanulhat, tapasztalhat belőle. Ennyi.
Ez hát a TITKOM, a boldogságom receptje...és hogy ebben ki tart velem, és ki akarja ellesni tőlem ezt az egyszerű, de nagyszerű képességet, az sem rajtam múlik...
Minden ott van benned is. Ne keresgélj túl sokáig. Élvezd!
Utolsó kommentek