Megnéztem tegnap éjjel egy Jack Nicholson filmet és megint elkapott az agymenés...a film története dióhéjban:
Warren R. Schmidt hatvanhat éves biztosítási ügynök számára a nyugdíjazás maga a mély szakadék. Hirtelen nem tud mit kezdeni magával és új célok után néz. Soha nem hitte volna például, hogy egy okos afrikai szegény fiúval fog majd intenzíven levelezni. Feleségét, egy napon holtan találja házukban. A teljes összeomlás szélén ráadásul rájön, hogy a nej évek óta viszonyt folytatott legjobb barátjával. Nem bírja tovább otthon és elindul Amerikán keresztül Denverben élő lányukhoz, aki éppen esküvőre készül. Rég nem látott apja érkezése felbolygatja addigi nyugodt életüket. Az öreg Schmidt mindenbe beleszól, kritizálja a jövendőbeli férjet és családját is. Közeleg a nagy nap, de a morgó Schmidt számára a kérdés még mindig az, hogy valójában mit akar az élet tőlünk?
Nos, a történet -de főleg az egyik utolsó kis részlet, amit alább megnézhetsz- hatásaként felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg miért is érdekelnek a lélek dolgai, az "Igazság keresése", miért fontos számomra a kapcsolatteremtés? Miért boncolom magam nyíltan előtted, teljes őszinteséggel? Az útkeresés és az ezzel kapcsolatos metafizikai érdeklődésem honnan jött? Egyáltalán mi a fenét keresek én?
A következő bejegyzésemben ezt fogom -vagy legalább megpróbálom leírni, vagy kiírni magamból-...hát nem lesz könnyű.
"Tudom, a nagy egészet nézve porszemnek tűnünk csupán. Csak abban reménykedhetünk, hogy sikerül nyomot hagynunk a világban… Meg fogok halni, viszonylag hamar. Talán 20 év múlva, talán már holnap. Édes mindegy. Ha már nem leszek és meghaltak azok is, akik ismertek, olyan lesz, mintha nem is éltem volna soha. Mi haszna volt bárkinek is az életemből? Semmi, azt hiszem. Semmi a világon.”
( a gondolatébresztő film még gondolatébresztőbb részlete...Nicholsonról már nem is szólva...imádom)
Utolsó kommentek