Tudod, amikor az ember le akar-, vagy le kényszerül zárni valamit, akkor azért számba veszi a veszteségeket is -legalább is én így tettem- most csak arról kívánok írni, ami a mai mondandómhoz kapcsolódik...
Mindig is tisztában voltam az értékeimmel -amit nagyképűség nélkül állíthatok- , de bátran elismerem a gyarlóságaimat, és a hibáimat is. Ez a nagy lelki-alámerülés (amiről már írtam) előtti időszakban is így volt. Miután átverekedtem magam a 'saját magam felfedezése időszakon, ez még tudatosabbá vált. Tehát követtem el hibákat mostanában is.
Olyan területre merészkedtem, amitől mindig óvtam magam, és ami ellen -ahol tehetem- mindig felszólalok. A hozzá nem értés... Mentségemre legyen mondva, a segíteni akarás vezérelt és a lelkesedés, a szeretet. Úgy példázhatnám, hogy szegény vak embert át akartam vezetni a túloldalara, de ő az Istennek nem akart átjutni. Ez bizony veszteség, hiba, és nagy baki. Hiszen mit tesz ilyen esetben a halálra rémült szerencsétlen? Persze, hogy menekül, menekül, mint akit puskából lőttek ki. Konkrétan úgy akartam lelki segítséget, kézfogást ajánlani valakinek, ahogyan azt valószínűleg nem szabad. Nem így kellett volna. Nem szakszerűen és nem megfontoltan álltam neki. Nincs meg a kellő tudásom ehhez, és ezt nagyon veszélyesnek tartom. Miért? Nos, azért mert most imádkozhatok, hogy szegény ne fusson ki a világból, nehogy még nagyobb baj érje a nagy rohanásban...
Ez a negatív élményem volt az utolsó csepp a pohárban, a végleges elhatározásban: meg fogom tanulni, hogyan kell ezt csinálni.
Azt gondoltam, hogy eljött az én időm...úgy döntöttem, hogy elkezdem kamatoztatni -az ismerőseim, barátaim körében jól ismert- az empátiára és mások iránt kialakult érzékenységemet, vagy ösztönös képességeimet. Az elmúlt hónapokban kitartóan olvastam és kerestem azt, hogy mit is keresek... Igen, ez így elég viccesen hangzik, pedig nem az. Munkám, hivatásom során rengeteg emberrel hozott össze a sors. Rengeteg embertársam öntötte ki a szívét-lelkét nekem -bár nem hordozhatom a vállamon ezeket a súlyos történeteket-, de mindenképpen késztetést érzek már jó ideje, hogy a meghallgatáson túl, talán segítenem is kellene ezeknek a kétségbeesett embereknek. Persze a meghallgatás, a valódi odafigyelés, egy igazi lélekig hatoló masszázs is lehet komoly segítség (van, hogy nincs is másra szükség). Vannak viszont olyan helyzetek, amikor kiált a tanácsért, az útmutatásért valaki és igazi megalapozott tudás és az ehhez tartozó végzettségem hiányában képtelen vagyok felelős és hiteles tanáccsal szolgálni -noha ösztönös és autodidaktaként szerzett tudásom, képességeim birtokában sok esetben képesnek érzem magam már erre- a fenti példa szerint pedig még nem vagyok korántsem alkalmas, vagy nem vagyok elég hiteles. Ez nem elég ahhoz, hogy komoly, megalapozott segítséget tudjak adni és az önismeret professzionális fokára tudjam juttatni a segítségre szorulókat, azokat akiknek más nem hiányzik ahhoz, hogy maguk is megtalálják azt az ösvényt ami az "üdvösséghez" vezet, akiknek estleges társismeretre van szüksége, a helyes döntések meghozatalához, hogy ne fussanak fékevesztett vadként bele valami olyasmibe, ami nem is biztos, hogy megoldást jelent a számukra.
Miért fontos, az önismeret? Én most nem idéznék. Rengeteg megfogalmazást lehet olvasni ennek a fontosságáról, ezt azért jobbára mindenki ismeri. Nekem miért volt fontos, inkább arról írnék pár szót.
Meg kellett ismernem magam ahhoz, hogy tudjam mik az életemben a legfontosabb dolgok, megvannak-e ezek, tudok-e élni ezek nélkül, vagy sem...boldog vagyok én? Mit szeretnék az életemtől, mi tesz boldoggá? Egy szóval összefoglalva nekem az önismeret adta meg, hogy el tudjam dönteni, hogy mit is akarok. Célirányosan, és nem össze-vissza csapongva, pontosan el tudtam dönteni, merre menjek. A TUDATOSSÁG. Azt gondolom, hogy az önismeret az egyik legmagasabb szintű tudás. A sikeres életvitel alapfeltétele. Továbbmegyek...azt is tudom már, hogy ez még korántsem elegendő a boldogsághoz, de erről majd máskor...
Tehát tanulok, olyan szakemberektől, akik átadják nekem azt a tudást, ami már alkalmassá tesz a szakszerű és felelősségteljes segítségnyújtásra.
Olyan módszert tanulok, ami nem vallás és nem hittan, de rámutat a vallások egységére, olyan erényeket, gondolatokat, tanításokat, mélyíthetek el amelyek minden vallásban megtalálhatóak. Korhoz nem kötött, egyetemes módszert, ami kiválóan alkalmazható az egészen kicsiktől kezdve, minden korosztály számára. Egyetemes mind a módszer, mind tanítás, hiszen világunkban minden emberben ugyanazok az érzések, értékek lelhetők fel és mindannyian ugyan annak a társadalmi és természeti környezetnek a részei vagyunk, benne az Egyben, az Egységben, egymással összefüggve, elválaszthatatlanul.
Reményeim szerint, olyan szakember szeretnék lenni, aki tud és képes arra, hogy a napjainkban különféle szemfényvesztő, önjelölt vagy valós, valóban jónak mondható oktatási tematikákon,vagy személyeken túl tud és szeretne lépni, és aki egy valóban magas színvonalú, gyakorlatorientált tudást fog megszerezni. Ezt a tudást, mint professzionális oktató majd szeretném továbbadni , szívből, szeretettel, mind a felnőtt embertársaim, mind a gyermekek részére, akik a jövő nemzedéke.
A megszerzett tudásommal PREVENCIÓT szeretnék alkalmazni, szeretnék tanítani, útmutatást adni esetleg, hogy ne legyünk betegek, ne legyünk másokra utalva, és ne kelljen stresszesen félnünk, aggódnunk, ne akarjunk másoknak megfelelni, és ne kelljen megbocsátani senkinek, és bocsánatot kérni senkitől...mert nem lesz miért, a kiváló ÖNISMERETTEL ÉS TUDATOSSÁGGAL bíró életvitelünk és pozitív, szeretetteljes viselkedésünk miatt !
Utolsó kommentek