Nem tudok színlelni, képtelen vagyok - a mai társadalmi normák szerint - nem megmutatni magam. Kimondottan fáj, ha vissza kell fognom az érzelmeimet, mert ugye hogy néz ki ha valaki a valódi arcát mutatja és nem ölt nap, mint nap kötelezően álarcot. Fáj, ha nem tudom az érzelmeimet kimutatni...ha rossz kedvem van, hagy legyek rossz kedvű, ha örülök, hagy repdessek már, ha szeretek valakit, hagy szeressem. Nem akarom rejtegetni az érzéseimet, mert ebből fakad az életörömöm, az a fajta életérzés, aminek komoly ránctalanító és fiatalító hatása van. Persze ez kockázattal jár és nem mindenki ért meg. Olykor gyanús vagyok az embereknek, nem értenek, és sokszor meg is ijednek tőlem. - Úristen!...mit akar ez a nő tőlem? - gondolják magukban.
Nos Kedves halálra rémült Kétkedő, jelentem semmit Nem akarok semmit. Ez vagyok én, és ezt büszkén vállalom. (nem voltam én ilyen magát felvállaló, őszinte nő mindig. Az előtt én is erős, sebezhetetlennek tűnő, kőkemény emberként mutatkoztam a külvilág előtt, ez az elvárás manapság) Nem vagyok reformer, sem tanító, nem akarok fogadatlan prókátor sem lenni, és legfőképpen megváltoztatni sem akarok senkit sem.
Én változtam meg.
Azt hiszem komolyan veszem a bölcsek tanácsait, melyek évszázadok tapasztalásait hordozzák. Nem keresek eszményképeket, elfogadom magam olyannak, amilyen tényleg vagyok, és ez élvezettel tölt el. Hosszas keresgélés után talán megtaláltam azt a valamit amit mindig is itt hordoztam magamban. Folyamatosan kutattam munkában, szerelemben, minden lépésemben...igen ezt kerestem...a lelki gazdagságot, a természetes örömöt, ami csak úgy magától jön belőlem, erőlködés és izzadságszag nélkül. Valami fény, belső boldogság, amit olyan jól esik kiengedni magamból a környezetem felé. Nem volt egyszerű eljutnom idáig - mint ahogyan azt már előző írásaimban is említettem - és tudom, hogy van még mit tanulnom bőven, de már élvezhető eredménye van a Magam Megismerése expedíciónak.
Tehát az élet szép és minden percét élvezni szeretném.
Nem vagyok fiatal már, tehát nincs sok vesztegetni való időm. Kerül amibe kerül őszintén vállalom magam - gyarlóságaimmal, hibáimmal, értékeimmel együtt - és a belső hangra figyelek. Amióta ezt teszem boldogabb és harmonikusabb az életem. Sűrűn kap el az az érzés, hogy táncra perdüljek, énekeljek, vagy örömömben megöleljem a szeretteimet, vagy hogy megosszam Veled ezt az érzést - mint ahogyan most is teszem -. No azért szívből tudok sírni is. Nem tartom vissza, hagy jöjjön ki, nem folytok el semmit kiadom magamból, ha dühös vagyok, hát azt is kiadom magamból (ezt tapasztalja a környezetem, mert ilyenkor van az, hogy írok nekik, vagy beszélnem kell velük erről). Nem akarom hordozgatni magamban, nem akarok álszent módon végtelenségig megértőnek látszani. Igen, ha dühös vagyok Rád, tudtodra kell adnom, ettől még nem dől össze a világ, de tisztáznom kell, mert megfulladok, ha nem adom ki magamból és ha nem tudom a másik fél mit gondol az adott dologról.
Őszintén és egyenesen...
Vannak azért nehéz helyzetek is. Az őszinteséget, az egymás szemébe nézést nem mindenki tudja elfogadni. Egyáltalán az elfogadással gondok vannak...nem csak egymás elfogadásával, hanem még a szeretet elfogadásával is. Pedig mindenki vágyik a szeretetre. Igen ám, de akkor közel kell kerülnünk egymáshoz...és ez már gondot okoz az embereknél. Riadalmat, félelmet, ellenérzéseket. Nincs mit tenni, ezeket az embertársaimat így kell elfogadnom, tudomásul kell vennem, hogy ő meg amolyan. Talán egyszer megértik a szív szavát és megenyhülnek...ki tudja?
Szerencsére vannak azért befogadóak is bőven és veszik az én jelzéseimet. Ez a bizonyos szeretet is csak úgy előtör belőlem, és a legkevesebb hatalmam sincs felette, nem tudom irányítani. Nem tudom magamban tartani ezt sem, ki kell adnom. Nem fojtom el ezt sem
Jajjj, azért nehogy azt gondold, hogy boldog, boldogtalant a keblemre ölelek...dehogy. :-)))))))))))
Te aki ismersz, tudod milyen vagyok, nem sok újat tudtál meg rólam. Te aki, még nem ismersz nem tudom mit tudsz kezdeni a fentiekkel, de olyan nagy örömmel írtam le neked ezt a pár sort...muszáj volt, mert ki kellett adnom magamból ;-)
Utolsó kommentek