Amikor azt hittem, már nem érhet meglepetés – hiszen sokat átéltem már – akkor jöttem rá, mennyi mindent nem értek, milyen keveset tudok a lélek dolgairól. Azt hittem, ismerem magam, nem fedezhetek fel már magamban semmi különösebbet…hát, nem így van. Minél jobban elmélyülök, annál jobban megbizonyosodom a felől, hogy rengeteg megismerni való van még bennem. Ez nagyon jó érzés. Mire is gondolok?
Boldogsággal tölt el, hogy milyen finom érzelmi árnyalatok kerülnek elő a mélyből. A szeretet milyen sokrétű, és milyen szerteágazó területeken tud nyugalmat adni nekem. A megbizonyosodás, hogy jó úton járok – annak ellenére, hogy hibázom én is, mint bárki más -, hiszen a szeretetem vezérel. Sokan legyintenének most, hogy együgyű dolog, amit érzek, pedig ha megtapasztalnák ezt az életérzést…
Ez nem jelenti azt, hogy bárgyú mosollyal, mindent elfogadva élem az életem, dehogy. Természetesen szóvá teszem a véleményemet - akár negatív, akár pozitív - én is, bár már sokkal óvatosabban, mint pár évvel ezelőtt tettem. Már csínján bánok a szavaimmal, sokkal megfontoltabbak és szűkszavúbbak az efféle megnyilvánulásaim. Úgy érzem nincs jogom ítélkezni. Valahogy úgy érzem, csak akkor élhetek kritikával, ha magam is tökéletesen tudnék élni, gondolkodni…de ilyen nem létezik. Nem vagyok korántsem tökéletes, dehogy vagyok. Sok embertársammal ellentétben, legalább annyit elértem, hogy ezzel tisztában vagyok, és tudok törekedni az általam legjobbnak megítélt út felé, hangsúlyozom: az általam megítélt, vagyis nem tudom mennyire jó ez így, de engem megnyugtat, az ebbéli hitem. Nem tehetek egyebet, mint csendes büszkeséggel lépkedek az élet, elém sodorta feladatain. Tanulok.
Személyiségemből adódóan elég érdekes, ahogyan a környezetem reagál a viselkedésemre, kíváncsiak rám a legtöbben. Szenvedélyes ember vagyok, ha csinálok valamit, azt nagyon csinálom, valamint a felszín alatti szigorú zárkózottságom ellenére mégis nyitott és kedves vagyok, szeretettel fordulok az emberek felé…ez érdekes paradoxonnak tűnhet…nem is olyan régen fedeztem ezt fel magamban…kevesen ismerhettek meg igazán…nagyon kevesen. Mindig különc voltam, „kilógtam a sorból”, gyerekként ezt nagyon nehezen viseltem. Mára már tudatosan élek ezzel a rám mért tulajdonsággal, és próbálok példát mutatni, ha már különcségem okán jobban odafigyelnek rám a környezetemben élők. Próbálok, - és nem megy mindig úgy, ahogyan szeretném - a lehetőségeimhez mérten a legjobb megoldásra törekedni, és feltétlenül arra, hogy ne bántsak meg vele senkit. Nehezen jutottam el idáig.
Álmatlan éjszakákon, átsírt órákon, iszonyatos önmarcangolásokon vagyok túl. Nem volt egyszerű.
Sokat gondolkodtam azon is, hogy az általam megítélt helyes, vajon valóban helyes-e, és nagyon sokat kellett olvasnom, tanulnom ahhoz, hogy ezt a helyén tudjam kezelni. Megtanultam, hogy cselekedeteim megítélésében nem a legfontosabb tényező a tartalom, vagy a következmény. Fontosabb az, hogy abban a pillanatban azt találtam a legjobbnak, a szándék. Sokat tépelődtem azokban az átmeneti időkben is, amikor még nem tudatosultak a magamban felismerni vélt árnyalt tulajdonságok, amiket újonnan fedez fel az ember magában, pedig befogadó és az újra nyitott voltam mindig, de már ez is rendeződni látszik.
Az érdekel nagyon, miként is van az, hogy a fent vázoltak sok esetben nem jelentenek semmit másoknak, hogy van az, hogy sokan nem is értik miről is írok én itt, hogy van az, hogy az efféle lelki tusákat, egyfajta lelki "nyűglődésként" aposztrofálják némelyek, hogy van az, hogy teljesen hidegen hagyják egyes embertársainkat az ilyen, és ehhez hasonló gondolatok. Mi kell ahhoz, hogy megmártózzanak a lélek mélységében, és merjenek szembe nézni önmagukkal, olykor szembe merjenek menni saját - addig helyesnek vélt - életvitelükkel....? Bátorság, bizony egy jó nagy adag bátorságra van szükség, hogy merjünk színt vallani saját magunkkal szemben, és merjük bevallani gyengeségeinket, hibáinkat, boldogtalanságunkat, tisztában legyünk értékeinkkel, bátran merjük kimutatni érzelmeinket. Ezek nélkül a felismerések nélkül nem tudtam volna én sem tiszta vizet önteni abba a bizonyos pohárba, és nem tudtam volna meghozni olyan döntéseket, amiket kénytelen voltam meghozni...
Mérhetetlen mélységeken és magasságokon vagyok túl, és még csak az elején tartok, de már elérkeztem oda, hogy ezt ilyen egyszerűen, kézenfekvő módon tudom leírni...és nagyon jólesik.
Remélem írásaim Neked, aki még az elején tartasz - mint jómagam is - talán valamiféle segítséget jelentenek, és Neked - aki már túl vagy mindezen - örömet okoz, hogy nem vagy egyedül, és Neked, pedig le sem kellett volna írnom, mert pontosan tudod miről is van szó...és Neked, akinek fogalma sincs miket zagyvál itt össze ez a nő, talán felkeltettem a kíváncsiságodat. Talán...
Utolsó kommentek