MEGNYÍLNI
A hit törvénye munkál bennem,
nem tudod bizalmam megtörni bármit teszel is.
Megosztani kényszerít valami belső késztetés
szívemben rejlő valódi érzéseimet.
Így építek én hidat lélektől, lélekig.
A RABSZOLGATARTÁS MŰVÉSZETE
Nem helyes a Szenvedélynek rabjává válnod.
Te vagy az úr a háznál.
Az Érzelem, mint rabszolga önfegyelmed alattvalója, Téged szolgál.
Tüzedet táplálja szüntelen, ha jól tartod.
Ne engedd szabadon, mert reggelre netán hűlt helyét, a káoszt találod.
Ne fegyelmezd szüntelen, ne büntesd folyton, folyvást ha kell, ha nem,
úgy reggelre netán a házat gyújtja Rád,
s onnan már nincs menekvés…bánj jól vele.
Tiszteld, etesd, itasd, erős kézzel irányítsd, Neked dolgozzon.
Ápold kitartóan, csak Vele lehetsz boldog, de mindig tudja ki az úr a háznál.
(M.Scott Peck írása alapján)
CSÓK
Hűsítő szél lengedez,
úgy ölelem testedet.
Hiába okos szó,
mást mond a csók.
Nem látok, hallok,
gyóntatsz és én vallok.
Csendesíteném a vágyat,
de már késő,
most a szenvedély vezet,
követem Veled.
(Gustav Klimt festményéről)
GYERMEKEIMNEK - "hangzatka"
Bármikor nézek Rád örömömet lelem,
büszke tartású gyönyörű ember lettél.
Minden bajt rosszat könnyen feledek
életem értelme, belőlem lettél.
Óvom, érzem lélegzeted
láthatatlan, szótlan ott állok én.
Figyelem bármerre jársz, büszke léptedet,
csak az enyém légy, néha azt szeretném.
Le nem veszem rólad soha tekintetem
az első Te vagy gyermekem ne félj.
Bármit tennél megbocsátanám Neked.
Messze mennél , nem haragudnék,
Érted, ha kell vállalnám az idegent,
bármivel megküzdenék.
DEJA VU
Álmomban már láttam én
mintha megtörtént volna,
előre tudtam mégis megleptél.
Hitem a mesékben mégsem vesztem el,
újra és újra megbocsátok mosolyom a régi,
kedvem semmi nem szegi.
Vártam a szóra azt jobban értem én,
mint jelekből vakon olvasni.
Tanú vagyok az igazra, a jóra
nem hazudhatok, esküt tettem én.
HAIKU? - 俳句
Húr pendül, felajz
hangulatom támad fel.
Repülhetnék már.
EGYSZER ÚTRA KELEK...
Éhesen szedegetem a barátság morzsát,
mint a madárka, kinek egy- egy marékkal néha odadobnak,
hogy azért éhen ne haljon…és a kis énekes így is boldogan dalol.
Ez a dolga míg él, majd messzi útra kél.
HALLGATOK
Szóltam én, de nem értettél,
Kértem én, de nem hallottál,
Kiáltottam elszaladtál,
Hallgatok mert nem szerettél.
DOCTRINAM
Miért nem látsz!… Ne neheztelj már!
Nem csak te tudhatod mi a jó,
Ne ítélj felettem, nyisd már ki szíved!
Ez a mérce túl magas, átugorni nem lehet.
Ne okold magad szüntelen,
A kellene helyett érezd a valódit,
Teljesítmény helyett a meghitt örömöt,
Amúgy csak kiválóság lehetsz.
ÜGYETLEN HEXAMETEREK
Szemtelen, élesnyelvű hideggel lepett meg a reggeli szél.
Tompa hajnali fényben riaszt a verdeső ág a bokron,
felhők futnak az égen már a nap is messzebbről integet felém.
Fáradt zöldben sietve lépek...hallod? Rozsdásan kattan a zár,
fázósan bújok kabátba, de ölelésed emléke melegít még.
Féltve őrzöm a nyár hangulatát el ne szaladjon, a szél
messze ne fújja még...
SZEPTEMBER
Narancsfényű reggel mossa arcom
szeptember aranya olvad,
szemed nem vakítja már.
Ifjú őszi ragyogásban szelíden pereg egy levél,
a nyár lassan tovább áll.
TÖREDÉKEK
Szerelmet leheltem hideg kezű hajnalokba,
mikor a zsoltáros éjszaka véget ért, hogy
kitartson estig, míg testünk újra
egybeolvad mit kivárni oly nehéz.
Nem ígértem semmit,
Mégis számon kéred rajtam.
Őszintén beszéltem,
Őszintén hallgattam,
Azt adtam amit kértél,
Semmit meg nem tagadtam.
BUSZRA VÁRVA
Látszik már a reggeli lehelet az ajkakon, amikor
a didergő gyermek anyja ölében ébred a
megálló törött üvege alatt. Távolba meredő
tekintettel vágyom a fényt, talán elhozza a
várva várt pillanat örömét, a reggel biztonságát,
a megszokott tiszta gondolatot, míg nem
szakad rám újra az éjjeli látomás.
UTAMON
Dúlt lelkemet csendesítem folyton, ha rátok gondolok.
Hiába vártam a kérdést, az együtt érző gondolatot.
Ékes szavakkal,hangzatos igazságokkal kendőzitek a hiú valót.
Porig alázva nézem amitől mindig féltem a megsemmisítő közönyt, az érdektelenséget...
ártatlan vagyok!
JELENÉSEK KÖNYVE
Amikor megbicsaklik egy gondolat,
amikor meghökken a szó és
nem érted a jelzést...
Igaz hited ellenére megtorpan benned
valami és megszólal
az ötödik trombitaszó.
Emberarcú sáskák, mint lovak
vicsorgó oroszlánfogak,
mellükön vaspáncél, szárnyaik mint
harci szekér zörög.
Homlokomon a pecsét, talán megmenekülök...
OKTÁV
Parázsló érzetek a szerelem kortalan,
a valóság egén bódult érzet.
Öledben -mint mikor vitorla dagad-
úgy gyötör a szélvihar.
Reszket a szó lassan elhamvad,
a láz fogja benn szakad.
Istenhez szól imád szüntelen:
Segíts feledni! Elemészt a szerelem.
Benned kong a gondolat
repülnél de nem lehet,
a varázslat súlyos lánca fogva tart.
Hited igéje lázad ellened,
konok ármány földi mása sorvaszt.
Az idő - mi egyre űz- segít talán elvetélni,
szeretet völgyén megpihenni, Istenem
Segíts feledni! Elemészt a szerelem.
OSZTOZOM...
Lettem volna templomod,
ahol az imát csendben mormolod.
A mécsesed, ki fényt hoz neked,
iránytűd, ha tévedni készülnél...
Kendő, mivel könnyed törölnéd,
Kabát, mi felmelegít, ha reszketsz.
Nevetés, mit szeretsz nagyon...
Lettem volna párnád,
ahová fejed hajthatod.
Hűsítő óceán, mely enyhíti lázadat.
Hangszered, szépen szól ha szeretnéd,
csendes kép a falon, mi hallgatni tud nagyon.
Számjegy, mit hozzáadsz és nem kivonsz.
Naplód, mibe beírod örömöd, bánatod.
Útitárs a magányban -ha van-...ha kell...
Barát a fájdalomban, ki osztozik veled.
Így is az vagyok Neked.
Parázs
Az idő még mindig áll.
A parázs nem hamvad,
nem tudom mi táplálja azt.
Tartom szívemben, kínnal éget
lávafolyam bármerre lépek.
Miért gyönyör mégis, ami annyira fáj?
Miért pompázik bennem igaz és szép?
Hiába őrzöm magam?
Neked adtam magam
Neked adtam könnyeim záporát,
Titkomat, éjszakámat, nappalomat,
Büszke hallgatásomat.
Neked adtam magam, Tied vagyok,
Nincs más birtokviszony.
Odaadott lettem hát…
Szabadon, mint a madár.
A szerelem iskolájába Isten íratott be,
Odajárok immár.
Szunnyadok a semmi méhében,
Test és szellem üres burok csupán
az Én csak így létezik…Nálad van már.
REGGEL
Ködbe vész a reggel
a hideg ölel, körbefog.
Szófoszlányok idézik a voltat
Majd süket csendek mozdulnak.
Hallgatom a semmit
szorítom cseppnyi emlékeimet.
Mosolyog a könnyem,
tudom mással vagy már.
November este
A nappal meghal,
ködbe vész. Csókolja a
holnapot az éj.
Töredékek
A szerelem selyemruhában libben,
vetett vágyak lesnek be az ablakon
úgy suhan, mint hajnali fény a tájon.
Az ezüstös mosoly megérint
szívem repdes, ha boldognak látom,
még ha másnak örül is.
Elernyedt testét emeltem
alig pihegett.
A szél halkan dúdolt egy kis dallamot
majd a hajamba kapott.
Sötét tekintetében a pillanat veszett el,
karján a rajzolat égetett jelet belé,
lelke csapongva verdesett.
Félve hajoltam fölé.
Súgott valamit nekem,
alig érthetőt...
Tartottam reszketőn míg lehetett,
majd erőre kapott és útra kelt.
Sokáig óvta tekintetem,
míg a messzeségbe beleveszett.
Reméltem
A jussomat reméltem,
bólintott s mégis megtagadta.
Nem kértem mást csak azt,
ne lépjen át mint talp a szúrós gazt.
Közönynél tán nincs is rosszabb.
Haragudjon, gyűlöljön vagy szeressen,
lelkét tanulja hogy megértse ezt.
Mindenkinek ad ha kell ha nem,
s én árnyék vagyok csupán,
nem is létezem,
valami rossz álom?
A lélek ridegségét nem állom
ellenség legyen vagy barátom,
harcoljon vagy öleljen...nem tudja ki vagyok?
Ismerjen!
Legbelül féli önmagát a szív
tán meghasad.
Nem kértem mást Tőle
bólintott, s mégis megtagadta azt.
EGÉSZség
A lelkemet kerestem
most, hogy megleltem
itt hagyott egy darabot.
Ketten lennénk mi egészek,
ott a másik, s itt a hagyott
ki számolja a napot félve,
halvány lesz emléke s lelkét a
másik felét félti nagyon.
Utolsó kommentek